Elérkezik egy nap, és sokak számára korán érkezik el, amikor, mint mondani szokás, vége a mulatságnak, mert akármire néz is az ember, a halált látja mögötte. (…) Igen, egyszerre csak megérti az ember, azt sem tudja, miért, hogyan, s akkor az egész életben mindennek megváltozik a színe. Én tizenöt esztendeje érzem, hogy úgy rágódik rajtam, mintha valami rágó férget hordanék magamban. Érzem, hogy lassanként, hónapról hónapra, óráról órára rombol, mint egy összeomlófélben levő házat. Oly tökéletesen eltorzított, hogy rá sem ismerek magamra. Már semmi sincs meg belőlem abból a sugárzó, friss és erős férfiból, aki harmincesztendős koromban voltam. Láttam, amint fehérre festette fekete hajamat, méghozzá micsoda szakértő, gonosz lassúsággal! Elvette feszes bőrömet, izmaimat, fogaimat, egész egykori testemet – nem hagyott mást, csak egy kétségbeesett lelket, és nemsokára elviszi azt is… Igen, felmorzsolt a nyomorult, csöndesen és irtóztatóan, másodpercről másodpercre lassan lerombolta egész lényemet.
A maga korában jókedvű az ember. Annyi mindent remél, ami egyébiránt sohasem következik be. Az én koromban már semmit sem vár… csak a halált.
0
Mindegy, hogy egy kicsivel több vagy kevesebb tehetsége van-e az embernek, hiszen mindennek vége lesz úgyis.
2
Én a szerelmes embert törlöm az élők sorából. Hülyének tekintem, sőt, nemcsak hülyének, veszedelmesnek is. Azokkal, akik szerelmesek belém, vagy azt állítják magukról, hogy szerelmesek, megszakítok minden baráti kapcsolatot; először is, mert untatnak, azután meg, mert olyan gyanúsak nekem, mint a veszett kutya, amely akármikor rohamot kaphat. Erkölcsi vesztegzár alá helyezem őket, míg csak a betegségük el nem múlik.
Nincs annál nagyobb boldogság, mint amikor két kéz először szorítja meg egymást; amikor az egyik azt kérdezi: szeretsz? S a másik azt feleli: igen, szeretlek.
35
Hányan vannak, akik átengednék magukat egy hirtelen vágynak, egy óráig tartó, gyorsan támadt és viharos szeszélynek, a szerelem pillanatnyi csapongásának, ha nem félnének attól, hogy ezt a rövid és felszínes boldogságot helyrehozhatatlan botránnyal és fájdalmas könnyekkel fizetik meg.
35
Az élet élménye, mely naponta újrakezdődik, az üde, vidám, szerelmes élet a lombok között remegett, a levegőben lüktetett, a vízen tükröződött.
2
A gazdagoknál, ha valamelyikük könnyelműsködik, egyszerűen csak ostobaságokat csinál. Mosolyognak rajta, és azt mondják: éli világát. A szűkölködők körében azonban az olyan fiú, aki rákényszeríti a szülőket a félrerakott garasok megbolygatására, gonosz teremtés, hitvány és cudar!
3
Nincsenek többé becsületes emberek; legfeljebb olyanok, akik a csirkefogókhoz képest becsületesek.
4
Egy kulcs, melyet el lehet fordítani, egy ajtó, melyet be lehet zárni: látja, ennyi a boldogság.
13
Mennyire magányos minden ember – hogy minden csak elszakítja, minden messzire sodorja őket attól, amit szeretnek.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: