Ha valaki a szájára vesz
Az orális szex, vagyis a nemi szervek szájjal, nyelvvel történő ingerlése, izgatása napjainkban már teljesen természetesnek vett szexuális érintkezés, amely teljes elfogadást igényel, és rengeteg intimitást tartalmaz.
Orális ódzkodás
A szexuális kíváncsiság sok mindent kihoz az emberekből. Valószínűleg kevés olyan emberpár létezik, aki együttléte során legalább egyszer ne próbálta volna ki az orális szexet. Az embereket megosztja a szexuális érintkezés ezen formája. Elfogadhatatlanságát sokan azzal indokolják, hogy nem szolgálja az utódnemzést, és ezért bűnös, erkölcstelen, parázna dologtan tartják.
Mások viszont a megfulladástól tartanak, ami a felláció (férfi nemi szerv szájjal, nyelvel történő ingerlése) megfelelő technikájának megismerésével és elsajátításával teljesen kiküszöbölhető. De más oka is lehet, hogy valaki idegenkedik az orális szextől. Vannak, akikben az gerjeszt félelmet, hogy partnerük számára kellemetlen és undorító lehet nemi szervük íze és illata, de az is előfordulhat, hogy a kedves nemi szerveinek illata hat negatív módon, esetleg taszítóan rájuk. Ezektől a félelmektől könnyű megszabadulni, hisz gyakran alaptalanok is. Ha valaki rendszeresen ápolja testét, és betartja a tisztálkodás szabályait, nemi szervének gyakorlatilag nem lehet rossz illata. Érdemes szót ejtetni a nemi izgalom hatására keletkező testnedvek illatáról, amelyek néhányak számára kifejezetten bódítóan hatnak.
Egyeseket félelmemmel tölthet el, ha partnerük a nemi szervüket kezdi puszilgatni, nyalogatni, hisz ez szokatlannak tűnhet az első alkalommal. Ilyenkor érdemes megerősíteni az aggódó társban a tudatot, hogy a nyalogatásnak finom íze van, és izgató látvány mindezt átélni. Bizonyos nők félnek attól, hogy orális szex következtében a szájukban következik be a magömlés. Ha társunknak ilyen jellegű félelmei vannak, ezeket jobb mielőbb tisztázni, és semmiképpen se erőltetni a dolgot. Kompromisszumos megoldás lehet, hogy a magömlés a hüvelybe vagy a mellek között következzen be. A legfontosabb, hogy kölcsönös megbeszélés során tisztázzuk, hogy az aktustól ki mit vár el, és senki ne érezze magát kényelmetlen, “ráerőszakolt” helyzetben.
A férfinedű íze
A férfiak ejakulátuma spermát és mirigyváladékot tartalmaz. Az ondósejtek (spermiumok) a herében termelődnek férfihormon hatására. A férfiak spermája egyénenként változik, amelynek az íze és illata nagymértékben függ a férfi egészségi állapotától, a mindennapi testi-lelki fizikai állapotától, és az elfogyasztott élelmiszertől. Az ejakulátum ízét nehéz meghatározni. Egyes kutatók a “fémes” ízhez hasonlítják, mások viszont a “semleges” íz kategóriába sorolják. Tény azonban, hogy íze például alkohol és kávé hatására kesernyéssé válik, a gyümölcsök és gyümölcslevek (ananászlé, őszibaracklé) viszont édeskés ízt kölcsönöznek neki. Sok nőnél az ejakulátum látványa, íze és illata fokozhatja a nemi vágyat, így további, még nagyobb késztetést éreznek a teljes odaadásra az együttlét során.
A nő szájjal, nyelvvel történő kényeztetése – kunnilingusz
A cunnus latin szó tartalmi jelentése a vulva nyalása. Ebből származik a kunnilingusz, vagyis a női nemi szerv szájjal, nyelvvel történő ingerlése, izgatása. Ha valaki birtokában van a megfelelő technikának, akkor nemcsak előjátékként alkalmazható, hanem akár el lehet vele érni a csiklói orgazmust is. Sok nő nagyon kedveli ezt a szeretkezési módot, mert az orgazmus a legtöbb esetben garantált és meglehetősen intenzív is.
A nők orális izgatásánál nagyon fontos, hogy teljesen el tudják engedni magukat, és ehhez az kell, hogy biztonságban érezzék magukat, megbízzanak partnerükben. Ha sikerül feloldódniuk, a siker biztosan nem marad el.
A férfiak úgy tudnak segíteni a nők ellazulásában, ha kifejezésre juttatják, hogy élvezettel művelik azt, amit csinálnak (dicsérik az ízét, illatát, stb.).
A vizsgálatok szerint a férfiakat inkább hozza lázba a látvány, mint a nőket, ezért is érdemes időt hagyni az orális szex elején, hogy a férfi gyönyörködhessen kedvese idomaiban, féltettebb zugaiban. Az orális szexben szinte nélkülözhetetlen a jó kommunikáció, hisz a nőnek éreztetnie kell partnerével, hogy miben leli örömét, és hogyan jó neki. Fontos az olyan testhelyzet megválasztása, amely mindkét fél számára előnyös. A nők kedvelik, ha kényelmesen a hátukon fekhetnek, és szétnyitott lábaik között a partnerük szabadon mozoghat, vagy ha kis terpeszben állva, egyik lábuk az ágyon vagy széken van, miközben a férfi leguggol. Kezdetben érdemes a női nemi szerv környékét leheletfinoman körbe nyalogatni, és az ujjakkal is lágyan játszani, mint a hárfa húrjain s nem egyből “in medias res” (bele a közepébe). A türelem meghozza a gyümölcsét, mert ha meghitten, lágyan nyalogatja a partner a kedvesét, akkor az olyan izgalmi állapotba kerül, hogy már ettől megduzzadnak a kisajkak és a csikló is, pedig még hozzá sem értünk. Ezt követően érdemes a kisajkakra és a csiklóra koncentrálni.
Ha a csikó ingerlését nyelvvel elkezdtük, akkor azt nem szabad csak nagyon kis időre (néhány másodpercre) abbahagyni, ellenkező esetben könnyen “megszakadhat” a nő felfokozott izgalmi állapota, illetve egyfajta “törés” léphet fel a csúcsra juttatásban. A nők szeretik, ha az izgatás folyamatos, és egyenletes. Az orális szexnél is fontos folyamatosan figyelni a partner reakcióit, és a jobb hatás elérésének érdekében érdemes lágyan simogatni a nő erogén zónáit (például hát, csípő, mell, comb belső fele, stb.) Az orális szexnél a nő egyre jobban igényli – főleg az orgazmus közeli állapotban – az erőteljesebb ingerlést. Ilyenkor érdemes nagyobb intenzitással, erőteljesebben izgatni a nemi szervet, és a nyelvünket akár a hüvelybe is bedugni.
Sok nő kifejezetten szereti, ha partnere szeméremajkait ujjaival széthúzza (ügyelni kell arra, hogy ez ne okozzon fájdalmat), és úgy ingerli a csiklóját. A csiklónak nincsenek saját nedvei, ezért fontos, hogy szeretkezés közben mindig nedves legyen. A nők egy része azt gondolja, hogy a férfiak irtóznak a vulva illatától, nedvétől, ízétől és látványától. Ez tévedés. A legtöbb férfira ezek csáberőként hatnak. A csúcspont elérése után hagyjon egy kis időt társának, mivel a nők orgazmus után még egy ideig izgalomban vannak. Ilyenkor érdemes gyengéden hozzábújni, átölelni, megsimogatni.
A férfi szájjal, nyelvvel történő kényeztetése – felláció
A latin eredetű fellare szó tartalmi jelentése: “szopni”. Ebből a szóból származik a felláció, vagyis a férfi nemi szervének nyelvvel, szájjal történő izgatása, ingerlése, szájba vétele, szívása, szopása, nyalása – írja a szakirodalom. A fellációt sokan szeretik szerelmi előjátékként alkalmazni, amíg a pénisz nem éri el a megfelelő merevedést a hüvelybe való behatoláshoz, de sok férfinak kifejezetten öröm, ha e nemi aktust a teljes kielégülésig (magömlés) végzi a partner. Sosem szabad egy nőt kényszeríteni, vagy erőltetni az orális szexre. Ez az együttlét meghitt formája, és fontos, hogy a nő élvezze azt, amit csinál. Ha a nő mestere az orális szexnek, akkor a fellegekbe juttathatja vele partnerét. A pénisz a férfiak legérzékenyebb testrésze, ezért csínján kell vele bánni. Nem szabad se kézzel, se szájjal durva, erős mozdulatokat végezni, mert az könnyen fájdalmat okozhat. Vigyázni kell arra is, hogy a fogak ne okozzanak sérülést a hímvessző felületén. Először érdemes az ujjakkal érinteni, ingerelni a péniszt, nem egyből a “lényegre térni”. A férfi rendkívül érzékeny pontja a herezacskó és annak a környéke. Simogatásával, nyalogatásával könnyen elérhető, hogy “álljon a zászló”. Ez után jöhet a “nagyobb falat”. Erotikus, gyengéd nyalogatással finoman végezze az első mozdulatokat, figyelve arra, hogy a pénisz mindig nedves legyen. Később a megfelelő “hőfok” elérése után fokozatosan lehet erősebb, gyorsabb mozdulatokat tenni. Néha érdemes a péniszről elbarangolni más területekre (herezacskó környéke, a pénisz töve), mintegy “húzni”, izgatni a partnert, majd ismét visszatérni a férfi legérzékenyebb pontjára, a makkra. A férfiak vizuálisan jobban ingerelhetők, mint a nők, ezért orális szex közben is előszeretettel nézik partnerüket, s ez még jobban felizgatja őket. Sőt, van olyan férfi, aki partnerét a tükör előtt kéri meg az orális aktus végzésére. Nagyon fontos, hogy a férfi ne legyen erőszakos a fellációt végző partnerével szemben, ne erőltesse a szájba történő magömlést, ha a partnere nincs még erre felkészülve, mert ezekkel a cselekedetekkel csak többet árt, mint használ. Itt is fontos a testbeszéd és a partnerek közti megfelelő kommunikáció és egyetértés. Ha ez megvan, engedje át magát az orális szex örömeinek, és élvezze zsigerből.
Fertőzések szájról szájra
A szájnak fontos szerepe van az emberek közti kommunikációban, az étkezésben, a mimikában és nem utolsó sorban a szexben is. Ne feledjük: szájon át lehet adni, de kapni is. Az orális szexnél fontos felhívni a figyelmet a szexuális fertőzés veszélyeire. Sokan azért alkalmazzák előszeretettel az orális szexet, mert fogamzásgátlás szempontjából biztonságos módszer. Igen ám, de lehet árnyoldala is. A szexuális betegségek, fertőzések az orális szexnél könnyen átadhatók. Ilyen például a clamydia, az AIDS, a HPV, a hepatitisz B, és a szifilisz is. Ha a pár bármelyik tagjának fogínyvérzése, fogínybetegsége vagy szájsebe van, ne alkalmazzuk az orális szexet. A száj nyálkahártyájának mikrosérülései is könnyen válhatnak reális veszélyforrássá. Szájunk testünk létfontosságú nyílása – vigyázzunk rá nagyon!
********************
Orális orgiák
Technikák
Ha valaki kedveli az orális szexet, és ismeri annak minden csínját-bínját, akkor ezzel a módszerrel teljesebbé teheti maga és párja számára az örömszerzés lehetőségét. Ne feledjük, az orális szex óriási elfogadást kíván meg mindkét féltől!
Miért jó az orális szex?
Az orális szexet sokan kiváló előjátékként tartják számon, de irányulhat a teljes kielégülésre is. Az orális játék a szexuális együttlét egyik fajtája, amelyben szánkkal, nyelvünkkel és kezünkkel nyitunk ki egy olyan kaput, amelyen keresztül fantasztikus örömökhöz juthatunk (feltéve, ha jól nyitjuk ki azt a bizonyos kaput). Az orális szexet lehet kiábrándítóan és művészien is művelni. Lehet a mindennapi szexuális életünk része, de lehet egyszeri alkalom is, lehet fortélyokkal teli erotikus töltetű, és lehet hamvába holt. Csak rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki belőle.
Ha valaki szereti az orális szexet, annak ez a módszer kiváló teret nyújt az előjáték során a gyönyör fokozásához. A legtöbb esetben a jó szeretkezés előfeltétele az előjáték, mint a sportban a bemelegítés. Ha valaki nem melegít be kellőképpen az adott sportágban, az egyrészt nem tudja önmagából kihozni a kívánt teljesítményt, a csúcsot, másrészt még meg is sérülhet. Így van ez valahol a szexualitásban is.
Időt kell hagyni a nőnek és a férfinak is a teljes kibontakozásra, a feloldódásra, hogy ezt követően eljuthassanak mindketten a teljes odaadásig, a gyönyörteljes kényeztetésig.
Az orális szex nemcsak előjátékként, hanem “főszámként”, illetve utójátékként is alkalmazható. Kivitelezését tekintve több helyszínen és helyzetben végezhető, mint a hüvelyi közösülés. Mindez rendkívül változatos lehet, mert történhet felváltva, egyszerre, vagy külön-külön, attól függően, hogy ki mit részesít előnyben.
Aranyszabály viszont, hogy művelése közben még véletlenül se alázzuk meg társunkat, és ne hozzuk kellemetlen helyzetbe.
Nyelvlecke nőknek – avagy mi kell a férfinak
A férfi könnyen felizgatható, neki fontos a látvány, mert az már maga is roppant erős izgalmi állapotba hozhatja. Ha a kedvese meg is érinti, és megmutatja nőiességét, akkor a kívánt hatás biztosan nem marad el. Ha a férfinak tetszik, amit egy nő művel vele, akkor könnyen eljut a csúcsra. Természetesen a csúcsra vezető úthoz több út vezet, de mindenképpen érdemes a gyengéd kényeztetéssel kezdeni, és nem az erőteljesebb ingerléssel. A férfinek az orális szex inkább takar fizikai jellegű együttlétet, mint a nőnek.
A férfi ilyen módon történő kielégítése sokkal jobban benne van a köztudatban és elfogadottabb, mint fordítva. Bizonyos nők ezt “kényszerként” is kezelik, rájuk háruló “kötelességnek”. Arra kell törekedni, hogy az orális szex kényszerektől mentes legyen. A férfinak nem szabad követelőznie, mert az csak árt a meghitt együttlétnek.
Ez nem kalapácsnyél
Az orális szerelmi aktus nem akkor az igazi, ha a nő marokra fogja a megduzzadt hímtagot, mint egy kalapácsnyelet, és addig le nem veszi a kezét és a száját róla, amíg a férfi a csúcsra nem ér. Ennél a férfi sokkal intimebb dologra vágyik. A hímvessző környéke legalább olyan érzékeny, mint maga a nemi szerv, nem is beszélve a herezacskóról, a benne lévő herékkel, és környékéről. Kezdetben jó, ha a nő megnézegeti kedvese péniszét, és feltérképezi annak minden részét. Ha ismeri a nő a férfitag anatómiai felépítését, akkor tudja, hogy milyen varázspálcát tart majd a kezében és a szájában.
Kismadár, kismadár, én szeretlek nagyon
A nő kinyújtott nyelvével játszik a makkon, majd szálldos ide-oda a merev péniszen, mint egy kismadár, és közben nyelvével rebbenő mozdulatokkal érinti mindenhol a péniszt, ahol csak “le tud szállni”.
Csak nyaljuk a fagylaltot
Ujjaival, ha érzékien megfogja párja péniszét és herezacskóját, finoman nyalogathatja, mint a fagylaltot, felváltva, egyszer egyik, majd másik oldalról. A férfiak azt is szeretik, ha a nő nyelvével végigsimogatja a pénisz egész hosszát minden irányból. A makk rendkívül érzékeny része a férfitagnak. “Fagyizás” közben sok nő okoz partnerének emlékezetes gyönyört, ha a makkot az ajkai közé veszi és így nyalogatja.
Késleltetés a nagyobb siker fényében
Gondoljuk át, mi is valójában a célunk: az előjáték, vagy annál több, a kedvesünk csúcsra juttatása. Ha az utóbbi, azt is lehet szépen lassan, komótosan – az érintések minden egyes mozdulatát kiélvezve – elérni, és nem néhány hirtelen mozdulattal.
A férfiak sokkal hamarabb eljutnak a csúcsra, mint a nők, de az aktus meghosszabbításához számos fortélyt és trükköt be lehet vetni. A férfi is kifejezetten élvezi, ha “húzzák” egy ideig, vagyis késleltetik az orgazmust, de ha túlmegyünk az optimális ponton, az frusztrációhoz vezethet. Mindig érdemes figyelni a partner rezdüléseit, reakcióit, és ehhez igazítani az ingert. Olykor jó lassítani a tempón, vagy éppenséggel megállni, majd kis idő múlva ismét kezünkbe venni az irányítást. A férfiak többségénél felemelő érzést vált ki az is, ha kedvesük orális játék közben az anus környékét izgatja ujjaival.
Örömök és gyönyörök a szájon át
A legtöbb férfi szeret a kedvese szájába elélvezni, de ezt csak akkor szabad megtenni, ha a nő is vállalja az “élvezet édes mézének” befogadását. Két változata ismert. Egyik módszer, amikor a nő aktív, a férfi passzív, a másik módszernél pedig a férfié az aktív szerep. Az első módszernél a nő szájába veszi partnere merev péniszét, és fejét mozgatja le-fel, mintha közösülést végeznének, miközben nyelvével is érzékien játszik a hímvesszőn. A másik bizarrabb módszer, amikor a nő passzívabb, és várja, hogy a férfi merev hímvesszőjével a szájába hatoljon, és ott közösülésre utaló mozgásokat végezzen. Ezt sok férfi kedveli, de fontos, hogy a férfi ne legyen durva, és figyelje partnere reakcióit. Ha a nőnek nem jó ez a módszer, nem élvezi, azonnal abba kell hagyni.
A “mélytorok technika”
A férfiak egyik kedvence, mert vizuálisan is igen izgalmas jelenet, az érzése meg egyszerűen fantasztikus. A nők között néhányan nem kedvelik, mivel némi gyakorlást igényel, hogy ne legyen kellemetlen. Ha nem jól csinálják, vagy túlzott módon erőltetik, megsérülhetnek a torok szövetei. Aki vállalkozik rá, érdemes elsajátítania, hogyan is végzendő, de kivitelezése előtt mindenképpen beszélje meg partnerével.
A sikeres technika elsajátításához a nyakat megfelelő hajlásszögben kell tartani, ezért fontos a választott pozíció. A jó pozíció fél siker, mivel ilyenkor a hímvessző szinte akadálytalanul a torokba csúszhat. Először mindenkinél felléphet egy automatikus öklendezési reflex, de tudatos odafigyeléssel ez kiiktatható. Ennél az orális játéknál még fontosabb, hogy ne csak a nő szája legyen nedves, hanem partnerének pénisze is, így nagymértékben csökkenthető a súrlódás, így könnyebben csúszik a hímvessző a kívánt helyre. Talán a legkönnyebben kivitelezhető a technika, ha a nő szájürege és a torok egyenes vonalat képez, amihez a nőnek kinyújtott nyakkal hátra kell hajtania a fejét. Érdemes a nyelv hátsó részét is ellapítani, hogy a behatolás még probléma-mentesebb legyen. A lényeg, hogy a nőnek jól ki kell nyitnia a száját és a torkát, és a férfinak a nő ritmusát kell figyelnie, és ehhez igazodnia. A nő óvatosan, lassan beengedi a torkába a merev péniszt, miközben folyamatosan koncentrál a tevékenységre. Ha nem megy, nem kell erőltetni, nem kell elkeseredni, érdemesebb többször megpróbálni. Ha sikerül elsajátítani e technikát, a nő még a férfi herezacskóját is elérheti szájával. A mély toroktechnika valóságos varázslat, amit egy nő véghezvihet partnerével az orális szex terén.
Erotikus jojózás
A herezacskó, benne a herékkel és annak környéke rendkívül érzékeny testrésze a férfiaknak. Számos férfi szereti, sőt kéri is partnerétől, hogy herezacskóját nyalogassa, csókolgassa, heregolyóival játsszon, vegye a szájába és szopogassa.
Dugóhúzó technika
A nő szájába veszi partnere péniszét, majd úgy halad felfelé, hogy közben a fejét jobbra és balra fordítja, miközben nyelvével a dugóhúzó mozgását utánozza. Egyes férfiak szeretik, ha a nők közben olykor-olykor érzékien, lágyan “beleharapnak” a péniszükbe, de csak éppen annyira, hogy az kellemes reakciót váltson ki, és ne fájjon. Ha a nő a dugóhúzó technikával elérte a makkot, jó, ha ott kicsit elidőzve körbe nyalogatja azt, majd ismét visszatér a fent vázolt technikára, immár lefelé haladva.
Oldalról jön az érzéki “harapás”- avagy kukoricázás
Sok férfira intenzíven hat, ha kedvese megfogja partnere kemény péniszét, mintha főtt kukoricát enne, és azt oldalról finoman csókolgatja, harapdálja.
Erős, mélytengeri hatás
A férfiak számára szintén kellően erotikus élményt nyújt, ha kedvesük a hímvesszőjüket a szájába veszi, és erőteljesen szívja, természetesen csak olyan mértékig, ami még nem okoz fájdalmat.
Nyelvlecke férfiaknak – avagy mi kell a nőnek
A nő a férfiakkal ellentétben általában “nem esik hasra” a látványtól, őt más módon kell megközelíteni és behálózni. Számára fontos a nyugalmas helyszín, a hangulat varázsa, az időzítés, a gyengéd simogatás, a becéző szavak.
A nők bőrérzete sokkal kifinomultabb a férfiakénál. A nő nem ütős-hangszer, hanem olyan, mint egy csodálatos hárfa, amelyen érdemes szépen játszani.
Türelmes megközelítéssel kinyithatjuk személyiségét, eljuthatunk igazi énje legbelsőbb zugaiba. Figyelni kell testbeszédét, reakcióit, hogy meg tudjuk ítélni, mikor milyen izgalmi állapotba kerül. Kielégülése gyakorlatilag attól függ, hogy mi történik a szexuális játék során, és hogy ezekre a momentumokra mennyi időt, megértést és gyengédséget szánunk.
A nőnek az orális szex, illetve az orális közösülés sok esetben érzelmekkel átitatott együttlét, amelyben minden elfogadás benne lakozik. Ezt az elfogadást a férfinak nem szabad “eljátszania”. A nőnek fontos, hogy érezze, kellően erotikus és vonzó, és ebben a párja erősítse őt meg.
Az orális szex még több gyönyörhöz vezethet
A legtöbb nő akkor vágyik az orális játékokra, ha tisztának, illatosnak, attraktívnak és kellőképpen szexisnek érzi magát. A szájjal, nyelvvel történő adok-kapok játék egy nagyon intim együttlét a szexuális életben.
Csikló izgatása
A csikló rendkívül érzékeny része a női nemi szervnek. Eleinte csak leheletfinoman érdemes a környékén elidőzni, és szinte alig érezhetően, lágyan megérinteni a nedves nyelvünkkel. Ha egyszer elkezdtük a csiklót izgatni, akkor nem szabad abbahagyni, vagy csak nagyon rövid időre, mert ellenkező esetben csökkenhet az esélye a nő orgazmusának. Szeretkezés közben a csiklót mindig tartsuk nedvesen, ha száraznak találjuk, nyálazzuk be. A nyelvet változatos irányban érdemes mozgatni (fel-le, jobbra-balra, körkörösen), mert ez különböző érzeteket stimulál, mindegyik más hatással van a kedvesre. Ha figyeli partnere reakcióit, könnyen megfejtheti, hogy mit kedvel leginkább.
Csikló az ajkak között
Ajkai közé vegye be kedvese csiklóját, de úgy, hogy a fogaival meg ne sértse, és ajkaival rendkívül óvatosan szívogassa, szopogassa és “harapdálja” azt. Sok nő szereti, ha partnere ujjaival kissé széthúzza szeméremajkait, mert ez jobb hozzáférést biztosít a csiklóhoz, és más érzetet is kelt. A csikló ilyen intenzív izgatása az izgalmi állapot felső szakaszában, közel az orgazmus állapothoz valósítható meg leginkább. Ilyenkor már nem szabad abbahagyni a csikló ingerlését. Ebben a szakaszban az inger egyre határozottabb és fokozottabb legyen.
Nyelvlecke a hüvelyben
Sok nő kifejezetten izgatónak találja, ha partnere olykor-olykor nyelvével behatol a hüvelybe. Ilyenkor vigyázni kell, mert az izgalom hevében, a túl mélyre történő behatolás során a férfi nyelvcsapja megsérülhet, és ez fájdalomhoz vezethet. Ha nyelvével a csiklóval játszik, akkor a nyállal síkosított ujját is bedughatja a nő hüvelyébe.
Gát gátlások nélkül
A gát, orvosi szóval a perineum (a hüvely és a végbélnyílás közötti terület) erekben és idegvégződésekben rendkívül gazdag területe az emberi testnek. Éppen ezért különösen alkalmas a nemi izgalom fokozására. Sok nő szereti, ha párja kicsit elidőz ezen a területen gyengéd simogatással, nyalakodással.
A csikló rezgetése
Bizonyos nők megőrülnek az izgalomtól, ha párjuk nyelvével gyors, frekventált mozgásokkal rezegtetik csiklójukat. Itt is fontos a fokozatosság elve, vagyis a könnyedebb mozdulatsortól az erőteljes ingerek felé való törekvés.
Hatvankilences pozíció ( 69-es)
Az orális szexuális együttlét azon módja, mikor a férfi a szájával, nyelvével elégíti ki a partnerét, miközben partnere is orálisan ingerli őt. A 69-es elfektetett szám olyan alakzatot mutat, amit ebben a pozitúrában szeretkező pár. Ebben a pozícióban ölt testet az egyidejű adás és kapás orális játéka. Van, aki szereti ezt a módszert, mert rendkívül izgatónak találja, mások viszont szeretnek egyszerre csak egy dologra koncentrálni.
Orális aranyszabályok
Soha ne kényszerítsük partnerünket olyan cselekedetek megtételére, amelytől ódzkodik, viszolyog. Csak olyan szexuális játékokat végezzünk, amelyek mindkét fél számára örömet jelentenek. Mindig figyeljük partnerünk reakcióit, testbeszédét, jelzéseit, érzelmeit. A biztonságos orális szex előfeltétele az alapvető higiéné betartása.
***********************************
Lányok!!!!
Gondoljátok meg jól, hogy ki az akinek így okoztok örömöt!!
Képzeljétek, ha így, vagy úgy, de a szátokban landol az ondó és Ő tiltakozik a csókolódzástól!!!!?
Undorodik saját magától és Ő most pont a Te szádban van, ezért Tőled is undorodik. Ám Te ne undorodj tőle??
Csak annak ilyet, aki VALÓBAN KIÉRDEMELTE és KIÉRDEMLI!!!
(MrMazo)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: